2017
2016
2015
Duna Tower: 2 millió euróból lehetsz szép is, nem csak magas
A GTC Hungary befejezte a prémiumkategóriás irodaóriás felújítását
2016. december 21. Budapest – Kétmillió eurós beruházással korszerűsítette a főváros legmagasabb irodaházát - az idén tízéves Duna Towert - a tulajdonos-üzemeltető GTC Magyarország. A négy hónapon át tartó munkálatok eredményeképpen 3000 négyzetméter közösségi tér újult meg és az épület teljes műszaki rekonstrukciójára is sor került. A 31.500 négyzetméter bruttó bérbe adható területet kínáló prémium kategóriás irodakomplexumban új földszinti lobby, kávézó és étterem, illetve terasz és kert várja az ott dolgozókat. A munkálatok során az épület légkondicionáló rendszerét is korszerűsítették.
A GTC International Group által 2015 novemberében, az év egyik meghatározó prémiumkategóriás irodapiaci tranzakciójában megvásárolt irodaházban 3000 négyzetméter közösségi tér renoválására és az épület teljes műszaki felújítására került sor. A júliustól novemberig tartó munkálatok kivitelezője a KÖZTI volt.
A főváros legmagasabb irodaházában dolgozó 1500 embert november vége óta egészen más kép fogadja, amikor megérkeznek munkahelyükre: elúszott a toronyházat eddig uraló hajó, amely 2006-ban még korszerűnek számított. A tér kitágult és ez nem csupán optikai csalódás: az épület impozáns előcsarnoka új mennyezeti elemmel bővült, a színes üveglapokat vízszintes fényesővé változtatja felülről beáramló napfény.
A 16 emeletes toronyház megújult közösségi tereinek további vonzereje, hogy a tulajdonos-üzemeltető GTC Hungary által kihelyezett tableteket bárki használhatja. A modernizált közösségi terekhez stílusban és üzenetben is jól illeszkedik az étterem ugyancsak komoly ráncfelvarráson átesett terasza. A 31.500 m2 bruttó bérbe adható irodaterületet kínáló Duna Towerben történt legfontosabb változás kétségkívül az épület légkondicionáló rendszerének teljes körű műszaki felújítása.
„A gazdasági válságot maga mögött hagyó budapesti irodapiacon érezhető igény van a prémium kategóriás irodákra, a magas színvonalú szolgáltatást nyújtó, elegáns és barátságos tereket kínáló munkahelyekre – emelte ki Gedai Bori, a GTC Hungary kereskedelmi igazgatója. Ezért született meg a döntés, hogy a tíz évvel ezelőtt épült Duna Tower irodaházat ezekhez az igényekhez alakítjuk, és megpróbáljuk Budapest legvonzóbb irodai környezetét kialakítani a város legmagasabb irodaházában.”
A budapesti irodapiac 2016-ra kilábalt a 2008-ban kezdődött válságból: idén mintegy 65 ezer új m2-t adtak át a fővárosban. Az üresedési ráta 2012-ben érte el mélypontját 22%-kal, ám idén 10,3 százalékra esett, mely a legalacsonyabb érték a gazdasági válság óta. A prognózisok szerint 2018 elejére akár a 8 százalék alá is süllyedhet.
A 2008-as válság csúcspontján a nettó bérbe adott terület mindössze 200 ezer m2 körül alakult a fővárosban, ez a szám mára közel megduplázódott és iparági előrejelzések szerint folyamatos növekedés mellett két éven belül meghaladja majd a piaci mérföldkőnek tekintett 400 ezer m2-t.
A GTC Hungary időközben megkapta az építési engedélyt a Váci úti irodafolyosó következő látványos irodakomplexumának felépítésre: a GTC White House körül júliusban megindultak a munkálatok, a százesztendős, hajdani Schlick-féle Vasöntöde és Gépgyár épületét átalakítva megőrző, abban loft irodákat kialakító cég összesen 21.500 négyzetméteres irodakomplexumot alakít ki.
A GTC White House felépítésével a GTC magyarországi portfóliója 140.000 m2-re nő. A GTC Hungary több prémiumkategóriás ingatlan, köztük a főváros legnagyobb irodaháza a Center Point, valamint a GTC Metro és a Spirál irodaházak tulajdonosa.